Azok számára, akik otthonosan mozognak Erdély zenei színterén Baricz Gergő neve az X-Faktor előtt is ismerősen csengett. Azonban az igazi hírnevet, a nagy áttörést az RTL Klub tehetségkutatója hozta meg a borzonti fiúnak.

Lehet, hogy nem ez számít teljesen az elejének, de gitárral először otthon találkoztam. Mindkét nővérem gitározott, legfőképpen ifjúsági énekeket. Ők a nagymamámtól kaptak egy 12 húros gitárt, amit persze csak hat húrral használtak. Később ezt a gitárt egy családi ismerős összetörte, ezért már nem szól olyan jól, de a mai napig megvan. Darabjait egy egyszerű pillanatragasztó tartja össze.

Édesapám mindig nagyon szerette volna, hogy értsek a zenéhez. Szerintem a mai napig vágya, hogy hegedüljek neki, én viszont nem nagyon szerettem próbálgatni a hangokat és fojtogatni a hegedű nyakát. Talán egy nap meglepem édesapámat, és hegedűszóval csalok mosolyt az arcára.

Hát azt nem mondhatnám, hogy játszom rajtuk... De azért volt a kezemben már jópár hangszer.

A zeneszerzéshez elég egy gitár, viszont a rögzítéshez korszerű kütyük kellenek. Mert ugye a szó elszáll, a wav megmarad!

Ebben elég nagy az összevisszaság, minden dal más. Inspirálnak a hétköznapok, inspirálnak az emberek, de olyan is van, hogy egy dal talál meg engem.

Mind fontos! A hír a jó hírnöktől lesz hiteles, és egy jó szöveg jó dallamal érvényesül a legjobban, de ez az egyensúly ritkán áll fenn, és könnyen megbomlik.

Igen is, nem is. Szerintem a technika, a korszerű hangszerek mindig hozzájárultak az újabb és újabb stílusok születéséhez. Mindezek mellett nem minden új vívmány válik értékké. Olyan ez, mintha hullámlovas lenne az ember: várjuk, várjuk a hullámot, de nagy kérdés, hogy lesznek-e tanúi annak, amikor végigsiklunk a csőben vagy éppen elbukunk.

Igen, hallgatok. Ha gyorsan kellene valamit említenem az utóbbi időkből, akkor a The Subways-t emelném ki, de sokat hallgattam mostanában Lana Del Rey első albumát is, a Video Games nagy kedvencem a lemezről.

Manapság a legnagyobb példaképem talán Jeff Buckley, de persze felsorakoztathatnék mellette még sok egykori példaképet, akik valamikor ugyanekkora hatással voltak rám, vagy talán még mindig vannak.

Őszintén mondom, hogy még nem tudom. De minél több munkát fektetek bele, talán annál jobban ki fog kristályosodni majd egy Gergő.

Nem igazán. A világ változik, de ha valami jó dolgot csinál az ember, akkor arra igény is lesz valahol, valamikor.

Ha veterán lennék ebben a szakmában, akkor talán jobb, megalapozottabb választ tudnék erre adni. Egyelőre csak elképzelések vezérelnek, és amennyiben nem muszáj, nem szeretnék élni a mainstream vonal hálás egyszerűségével. Írok dalokat, talán az első lemez még nem is lesz túl harmonikus, de azért törekszem rá!

„Hallgasd meg, éld át, fedezd fel, kend be magad vele, tedd ki a faladra, kóstolj bele!” Persze csak viccelek.

Úgy gondolom, hogy erre nincs bevált recept. A komoly munka, a jó irány megtalálása talán segít ebben.

Szerintem már most elég nyilvánvaló, hogy megpróbálok a szokásostól eltérő úton járni, másképp csinálni a dolgokat. Hálás lehetek, hogy a kiadóm részéről ebben maximálisan támogatnak.

Erre a kérdésre szintén nehéz válaszolni, főleg „marketingesen”. Őszintén szólva nehéz meghatározni a célközönséget: az X-Faktor által nagyon sok ember megismerhetett, ha jobban belegondolok, szinte lehetetlen lesz ennek a „nagyon sok embernek” zenét csinálni. Az első dalok, a saját dalaim stúdiófelvételeit a napokban fogjuk megkezdeni, nagyrészt azzal a csapattal, akikkel a Leonard Cohen-feldolgozás kapcsán már együtt dolgoztunk. Szeretem az élő dobokat, a gitár hangját, szeretem az analóg dolgokat, de persze szeretem használni a fent említett „korszerű kütyüket” is, valahogy a régit és az újat szeretném ötvözni majd a dalokban. Illetve pont a saját dalaim kapcsán jó lesz majd kicsit visszanézni a múltba, azt szeretném, ha a stúdiófelvételekben azért fel lehetne majd ismerni a régi, otthoni cuccokon rögzített demók hangzását is.

Ezen még nem nagyon gondolkodtam, egyelőre jó lenne saját magamtól visszahallani a dalaimat.

Talán az Intim Torna Illegál, vagy mondjuk Polgár Odett. Most a színpadon Geszti Péterrel lesz rá alkalom.

Nagyon örülünk a dal sikerének, próbálkozni is fogunk. De úgy érzem, hogy jóval több hasonló megnyilvánulásra van szükség, hogy kellően határozott lépéseket tehessünk ez irányba. 

Rettenetesen hiányzik, épp ezért dolgozunk azon, hogy amennyiben lehet, zenekarral, élő zenével nyerjük el az közönség szeretetét.

Már van! A dobost, Szilárdot és a basszusgitárost, Lacit már régóta ismerem, volt is otthon közös zenekarunk, nagyon szerettünk együtt játszani, valóságos kis családként működtünk, ezért egyértelmű volt, hogy velük szeretnék játszani. A gitárost, Dávidot már Budapesten ismertem meg, szóval nem régi az ismeretség, de ugyanúgy gondokodunk a zenéről, így nem volt annyira nehéz összeszokni. Mostanában igyekszünk minden nap próbálni, kezd összeállni a dolog.

Komolyan át kell gondolni a jelentkezést, de ez is egy jó módszer az érvényesüléshez. De bárki bármilyen utat választ, előbb-utóbb találkozni fog a nehézségekkel is.

Általában akkor pihenem ki a zenélést. Vagy alszom.

Élőben sem játszom az elérhetetlent, de úgy tűnik, hogy a Facebook remek felület arra, hogy tartsam a kapcsolatot a rajongókkal.

Nagyon fontos, végülis tőlük függök.

Én köszönöm a lehetőséget, hogy szólhattam a háromszéki zenebarátokhoz és rajongóimhoz, remélem hamarosan ismét találkozunk, immár zenekarral. Üdvözlök mindenkit!